Koreth Keratos elgondolkozva ámult ki a lakása ablakán. Az éjszakában a villódzó neonok, suhanó járművek és lámpáik csak még nehezebben hihetővé tették, hogy a háború még tart. Belül folyamatosan fennállt a dilemma benne - szerette volna végre lezárni a háborút, de azzal neki, mint parancsnoknak is vége lenne. Nem tudta, mit fog kezdeni magával a háború után, de egy biztos - hogy annak még nincs vége. A Birodalmiak kint vannak, és ki tudja, milyen erőkkel és mit terveznek. Az persze nem kérdés, hogy hosszútávon vissza akarják foglalni a már felszabadított világokat. A kulcsfontosságú bolygók, így a hiperűrútvonalak csomópontjai, vagy a nyersanyagot biztosító égitestek jönnek először. Ha csak picit is többet tudna az erőikről... talán könnyebb lenne következtetéseket levonni. Ha sérültek - doonium kell majd nekik, Batonn, Lothal, esetleg Umbara. Ha sokat utaznak - üzemanyag, Abafar vagy Malastare.
Mindenesetre ezen most felesleges rágódni. Holnap végzik el az utolsó javításokat a rá bízott hadosztályon - talán valami ceremónia is lesz. Jó lesz kipihennie magát.

A főadmirális előre tisztelgett, a két tanácstag pedig viszonozta. Úton az akadémiára váltottak egymás közt néhány szót, de egyiksem volt több egyszerű köszöntésnél vagy sekélyes bóknál. Az egyetlen dolog, amire később is emlékezett Lesbath, az a kényelmetlen pillanat volt, amikor a kormányzó megjegyezte, hogy milyen jól tartja magát. Azonban, ha ezt nem arra értette, hogy gratulál neki, hogy 56 éves korában nem bottal jár, akkor nem igazán tudja mire vélni, ugyanis tetőtől talpig páncélban volt, arcát pedig jellegzetes sisakja fedte. 

Megérkeztek a csarnokba. Ott már felsorakozva várta őket a század. Tisztelegtek, amint a Főadmirális a pódiumra lépett. Még mielőtt egy szót is zólt volna, végig nézett rajtuk. Három szakasz. Az útóbbi hónapokban avatott már fel kisebb századot is. Ráadásul a jelentések azt mondták, hogy a 'Chimera' szakasz több rekordot is beállított, ami azért igéretessé tette őket.

- Pihenj, katonák! - kezdte beszédét, és hagyta, hogy átjárja a hazafias büszkeség - Igen, nem kadétok, nem újoncok, hanem immáron katonák! Évezzék ki a pillanatot! Élvezzék, hogy átjárja magukat a büszkeség! Nem akarok maguknak hazudni, lesz, amikor ezt a büszkeséget nem lesz alkalmuk érezni! Amikor csak a küzdelem, félelem és halál lesz maguk körül. De maguk bátrak, hogy ilyen nehéz időkben is hajlandóak kiállni az igazságért! Voltak és még mindig vannak, akik a Birodalom bukásáról beszéltek. Kérdem én, ki fejezte be a háborút? Ki adta át az úgy nevezett Köztársaságnak a hatalmat? Én nem! És maguk? Azt kérdem, és maguk?

- Nem!

-NEM!

- Soha!

Érkeztek egyszerre a lelkes feleletek a sok-sok fiatal torokból.

- Erről van szó! - folytatta az admirális - erről beszélk, pont erről! Az Uralkodónak volt egy víziója. Egy igazságos, békés és biztonságos galaxisról. Ez a galaxis létre is jött! Létezett! És létezni fog megint! De hiába, hogy felszámoltuk a korrupt bürokráciát, hiába vetettünk véget a jedik manipulatív befolyásnak, és az elhúzodó háborújúknak. Hiába nyitottuk meg az akadémiákat, az oktatást, a tudást sokak előtt. Hiába óvtuk meg a Birodalom világait. Hiába, mert voltak, akik nem akartak rendet! Vannak, akik azt hiszik, az az ideális, ha mindent lehet! Akinek a rend, a rendszer és a fegyelem elnyomást jelent! Hát kérdem én, nem volt-e korábban jog, büntetés vagy ítélkezés? Mi a régi rendszer helyén újat hoztunk létre, egy jobbat, egy igazságosabbat! De vannak terroristák, akiknek ez nem tetszik, mert így nem tehetnek meg mindent mások kárára! Most más idők járnak. Ezek az emberek már hadsereget vezetnek! Ezért sokan már nem képesek megvédeni magukat tőlük! És itt jönnek maguk! Maguk fogják megvédeni őket!

Éljenzés és lelkes kiabálás tört ki.

- Egyenek, igyanak! Holnap pihenjék ki a ma estét! Holnapután pedig katonákat várok a hajómon, világos? Éljen a Birodalom!

Az ünnepség után nagy, díszes vacsora következett. Itt Lesbath elismerte, hogy ebbe bizony Olvys tényleg mindent bele adott. Jelen voltak a friss katonák családtagjai, jegyesei és barátai is. Apák egyenruhában, éremrendekkel a mellkasukon veregették fiaik vállát büszkeségtől duzzadva, anyák ölelgették fiaikat, és eskették meg őket, hogy vigyáznak magukra, vagy épp jegyesek követelték párjuktól a fogadalmat, hogy visszatérnek, és sehol nem fognak felszedni valakit a távoli világok egyikén. 

A nézelődő admirális mellé hirtelen oda lépett Entha. Most mosolygott. Lesbath tudta, hogy ez ritka pillanat. 

- Mi történt?

- Végre egy jó hír! Megkérdeztem egy barátomat, egy kommandóst, hogy ő és az osztaga tudnak-e csatlakozni az offenzívához. Holnap itt lesznek!

- Kiváló! A Malastare létfontosságú célpont. Szükségünk lesz arra az üzemanyagra, ha birokra akarunk kellni az Új Köztársasággal.

A főadmirális szinte olyan lelkesedéssel oldotta fel a titkosítást, mint ahogy bontotta akadémista korában a szerelmes leveleket. Mert ez is az volt. Vénebbek voltak már, lassabbak, talán kicsir kevésbé szenvedélyesek, mint akkor, az akadémián, de az egymás iránti szeretetüket és hűségüket bármelyik fiatal pár irigylésre méltónak találta volna. Évek óta nem látta már feleségét. Egészen pontosan azóta, hogy a Birodalom elveszítette a Coruscantot. Neki vezetni kellett a sereget, Anais azonban az új rezsim által kormányzott fővárosban maradt. Egyedül ezekben a levelekben tudtak beszélni egymással. Rövid, tömör, aranyat érő levelekben.

Drága Lesbathom

Én is lányod is jól vagyunk. A terhessége egyelőre rendben halad. Pár hónap, és nagyszülők leszünk.

Várunk haza!

A Te Anaisod!

Reshezar szívesen sírt volna keserédes örömében, de nem lehetett. Ő pedig katona volt, tudta, hogyan uralkodjék magán. A Birodalomnak szüksége volt rá. Az unokájának, a lányának, a feleségének szüksége volt rá. Hogy a kicsinek ne egy ilyen barbár, civilizálatlan világban kelljen felnőnie, ahol a rendet és a biztonságot csak hírből ismeriik.

A Főadmirális fölöltötte fekete köpenyét, sisakot húzott, tokjába helyezte pisztolyát és elindult a platform felé. Ott már egy komp várta, ami egyenesen az Akadémiára vitte őt.Az akadémia előtt díszsorfalat áltak a katonák. Két jeles személy már ott várta a leszálló platformon. Mindektten a Hadi Tanács tajai voltak, a szervezeté, amely az Uralkodó halála után, több-kebesebb sikerrel, vezette a Birodalmat. Az egyik Tyberius Olvys volt, köpcös, arcra nem túl vonzó férfi, aki vörös birodalmi uniformis, kormányzói rangjelzést és félvállas vérvörös köpenyt viselt . Az érdekek embere. Neki pusztán az volt az indítéka, hogy kitartott a birodalom elvei mellett, hogy túl sok embernek tett keresztbe a másik oldalon. A másik pedig Entha Wasdeb, a Birodalmi Biztonsági Iroda jelenlegi vezetője és Reshezar korábbi mentoráltja. Entha amolyan zord szépség. Bájos, de komorú arcához és szőke hajához nem illett a páncél és a sisak, valamint a gyilkolás sokféle eszköze, melyeket magánál hordott. A látszat azonban, mint oly sokszor, most is csalóka volt. Entha professzionális  kommandós volt, eltökélt és mindig motviált, az emberei életét sokra tartotta, az ellenségei életét kevesebre a buckapatkányénál. És egyszer, azt mondják, megtört egy jedit vallatás alatt. Ha valami, akkor az teljesítményt, és örök érvényű mementója a hozzáértésének.

Lesbath (Birodalmi Erők):

A főadmirális nyugodtan rendezgette az asztalán fekvő különböző irományokat. Eltérő csoportokba osztotta be őket. Hadi jelentések, kérvények, személyes üzenetek és regények. Igen, regények. Lesbath korábban el sem tudta volna képzelni, hogy egy olyas valaki, olyan magas rangon, mint ő ilyesfajta dolgokat tartson az asztalán. De amióta az Uralkodó meghalt és a Birodalom felbomlott, legalábbis abban az értelmben, ahogy az az elöző évtizedekben működött, a vezető szinte minden idejét parancsnoki hidakon, katonai bázisokon és kormányzati irodákban töltött. És sajnos gyakrabban váltott, mint szerette volna. Akárhányszor felmentett egy területet, szükség volt rá másutt, akárhányszor nagyobb terveket kezdett életbe léptetni, valahol földre kényszerült, hogy feltöltse a tartalékokat egy vereség, lázongás vagy árulás miatt. Egyszóval, nem volt minden rendben.

Coronet Városban kezdett esteledni. Ahogy a város fényei kezdtek élénkülni ráeszmélt, hogy hamarosan indulnia kell egy vadászpilóta század felavatására. Ki gondolta volna, hogy egy Főadmirális mondd beszédet egy csapat újonc avatásán? Egy főadmirális dolga nem ez volt. Egy főadmirális taktikázik, irányít, tervez és vezet. De most ez a bizonyos főadmirális lett a Birodalom utolsó reménysugarainak egyike.

Qayzi lépett be az ajtón, a fekete karó chiss, aki Lesbath személyes ügynöke volt. Köszöntése egy biccentés volt csupán, nyugodtan, fesztelenül, de csöppet sem hanyagul megállt az asztal előtt, majd bármiféle etikett megkívánta bevezető nélkül neki kezdett közömbös hangján a mondandójának:

- Thrawn eltűnt, három rombolóval és nagyjából két hadosztállyal. Valószínűleg a Csillára indult.

- Üzent bármit? Bárkinek? - kérdezte Reshezar, bár tudta a választ.

- Nem, de valószínűleg lojális maradt, Birodalmi csapatokkal indult.

- És Yularen? - kérdezett ismét a főadmirális. Hangjában tisztán, nemesen, emberien csengett a remény. Ő és Yularen ezredes jó barátok voltak. Mi az hogy? Annó, a Klónáborúk alatt számos csatában harcoltak együtt, és mindketten tiszta, egyenes embernek ismerték meg a másikat.

- Yularen ezredes üdvözletét küldi, és sajnálattal tudatja, hogy nem tud segíteni a birodalmi csapatok egységesítésében. Egyszerre véd három világot a peremvidéken, ha bármi változna, értesíti Önt.

- Számítottam rá - hazudta Reshezar. Belül egy kicsit elárulva érezte magát. Csak az esze mentette föl régi bajtársát, mert belül tudta, hogy ez az igazság. Amit éreznie kéne, az a hála. Így legalább az Új Köztársaság nhezebben terjeszkedik. A Birodalom időt nyer. Neki pedig ennyi kell. Idő. A terv készen áll. Végre kell hajtani. - Bármi más?

- Igen, egy üzenet, titkosított...a Coruscantról. 

Reshezar ráncos arcára fiatalító mosoly szökött.